Bejelentés


csodák csodájára egyszerű, és nagyszerű

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.






Üzenőfal


Név:

Üzenet:



Szavazás




Üdvözöllek a honlapon!




Szia!

Ez az oldal mindenkinek benyújtást ad keresztény szemmel a hírekbe.


Minden eltűnt a szemünk elől:



A japán földrengés minden bizonnyal az eddigi legjobban dokumentált katasztrófaként vonul be a történelembe. A különböző fotók és videófelvételek mellett azonban a túlélők beszámolói is sokkolóak. Takako Koguchi asszony a Nakaminato nevű kis halászfaluban élt, ahol takaros kis vendéglőt vezetett. Épp csütörtökön töltötte be 78. életévét, a születésnapi partit péntekre szervezte.



A földrengés váratlanul érte, és ráadásul ez még csak a megpróbáltatások kezdetét jelentette. Alig 15 perccel a rázkódás után az idős asszony arra figyelt fel, hogy hatalmas, fekete színű vízhullám hömpölyög felé az utca vége felől. Még volt arra lélekjelenléte, hogy beugorjon autójába, és amilyen gyorsan csak tud, elhajtson az áradat elől. Az éjszakát egy fűtetlen közösségi házban töltötte, de másnap amint lehetett, visszatért otthonához. A szürreális kép, ami fogadta, azt is elfeledtette vele, hogy már 24 órája nem evett: a házak romokban, az utcán mindenhol vastag sár, törmelék és haltetemek. „Az emberek mindig dicsérték a vendéglőmet, hogy milyen szép. De csak egy romhalmaz maradt belőle.”


Az asszonyhoz hasonlóan az életben maradt lakosság áram, fűtés, ivóvíz és működő telefonhálózat nélkül töltötte az éjszakát, ráadásul az utórengéseket pénteken és szombaton is folyamatosan lehetett érezni. Vasárnap kilométeres sorok kígyóztak a néhány nyitva tartó benzinkút és szupermarket előtt. A pusztítás mértéke itt már csak azért is meglepő volt, mert Nakaminato 155 mérföldre fekszik Szendaitól, amelyet legerősebben sújtott a katasztrófa. A faluban ráadásul többnyire már csak halászatból élő idősek éltek, a fiatalok a több lehetőséggel kecseg­tető nagyobb városokba költöztek.
Yukinao Nemoto, 34 éves targoncás épp a kikötőben dolgozott, amikor azt érezte, hogy járműve alatt megmozdul a föld. A tenger felé pillantott, ahonnan fehér, habos hullámok vágtáztak a part felé. „Azonnal eldobtam mindent, kiugrottam a targoncából és a közeli dombra futottam. Éppenhogy megúsztam.”




De a pusztítás nem csak a partmenti területeket érte. A hagymatermesztéssel foglalkozó 71 éves Yukio Kobajasit a termőföldjén érték a rengések. „Nem tudtam állva maradni, négykézláb kellett lemásznom a földemről. Aztán megláttam a cunamit, de szerencsére itt már veszített az erejéből és nem ért el a házamig, de a földemet elárasztotta a sár.” Kobajasi száz sorstársával együtt egy iskola tornatermében töltötte az éjszakát, de az utórengések és a hideg miatt senki nem tudott aludni. Nem volt áram sem, egyetlen információforrásuk egy recsegő rádiókészülék maradt.



A szushi éttermet működtető Hiromi és Kimiko Ogawa szintén autóval menekült el az ár elől. Amikor egy nappal később visszatértek terepszemlére, vendéglőjük romokban hevert, a padlót elárasztotta a sár és a törmelék. Óriásfagyasztójuk eltűnt, másik autójukat pedig egy rakás fatörmelék tetején találták meg. Ez a vendéglő sem fog egyhamar üzemelni.
A 72 éves, rizstermeléssel foglalkozó Chiyako Ito asszony a házában tartózkodott, amikor a rengés elkezdődött. Már az első percben a földre esett, de később sikerült kifutnia a házból. Az utcán ismét elesett a rázkódástól, és a földön fekve nézte végig, amint házának melléképülete ráomlik a traktorára és két autójára. A közelgő cunamit csak ezután vette észre, aminek látványától valósággal „megbénult a félelemtől”. Az áradat néhány méterrel az asszony háza előtt fordult vissza. „Nagyon félek, hogy újra megtörténik. Annyira rettegek, hogy még most is remegnek a lábaim.”



A félelem érthető, hiszen az ilyen katasztrófát átélő áldozatoknak nincs idejük arra, hogy meghallgassák a híreket vagy telefonáljanak az ismerő­seiknek. Másodpercek alatt kell dönteniük, és mivel a legmodernebb kommunikációs eszközök is felmondják a szolgálatot, kizárólag belső ösztöneikre tudnak hagyatkozni. A rémületet tovább fokozhatja, hogy fogalmuk sincs róla, hogy a kataklizma csak őket érte-e, vagy esetleg valami globális katasztrófáról van szó, és hiába várnak segítséget. „Nincs villany, nincs víz, nem működik a mobilom. Fogalmam sincs, mi történik a külvilágban” – summázta a helyzetet Ito asszony.


Ennél „szerencsésebb” volt az 58 éves Haruo Endo, aki Szendai közelében lakott. A hölgy éppen autójával közlekedett, amikor meghallotta a cunamira figyelmeztető szirénákat. Azonnal a hegyek felé vette az irányt, ahol aztán a műszerfalba beépített tévében hamarosan megjelentek előtte a katasztrófa képsorai. „Húsz éve élek itt, el sem tudtam volna képzelni ekkora pusztítást. Ugyan van biztosításunk, de nem tudom, mire lesz elég.” A túl­élőknek többnyire semmijük sem maradt a puszta életükön kívül.


Natsuko Komura asszony éppen lovagolt, amikor a rengések elkezdődtek. Amint meglátta a távolban a hullámokat, gyorsan az autója felé vette az irányt, és azzal menekült. „A közlekedési lámpák azonban leálltak, és hatalmas dugó alakult ki.” Végül sikerült biztonságos helyre hajtania, de amikor visszatért, minden elképzelését felülmúlta, amit talált. A cunami olyan mértékben átrendezte a terepet, hogy esélye sincs arra, hogy háza maradványait valaha is megtalálja. „Szinte meg sem tudok szólalni. Minden eltűnt, aminek elvileg itt kellene lennie.”

Az utórengések még hétfőn is folytatódtak, a tokiói NHK televízióban a gazdasági híreket szakították félbe azzal, hogy a stúdióban rázkódnak a berendezések, de a helyzetet dicséretes nyugalommal kezelő bemondónő
a hír végén hozzátette: „Amennyiben most minket néznek, kérjük, őrizzék meg nyugalmukat és keressenek fedezéket.”
A japánok szinte emberfeletti fegyelemről tettek tanúbizonyságot.

A helybéliek sztoikus rugalmassága és a társadalom szervezettsége a tragédiában jól megmutatkozott. A viszonylag kisebb károkat szenvedő Matsushimában például a boltok előtt hosszú sorok kígyóztak, de mindenhol rend és fegyelem uralkodott. „Nincs vonatösszeköttetés, és nem működik a mobilhálózat sem. Nem tudjuk, ez a helyzet meddig tart” – hallgatták figyelmesen a helybéliek a hatóságok közleményét. A keres­kedők helyenként ingyen osztogatták megmaradt készleteiket, egy férfi pedig az egyik utcasarkon egy minigenerátort helyezett üzembe, amelyre kiírta: „Itt feltöltheti telefonját.”


Nobiruban a 26 éves Shimizu Yasuhiro boldogan mutogatja 10 napos csecsemőjét. „A neve azt jelenti, hogy szerencsés. És tényleg az lett: életben maradt.” A helyi kórház vezetője szerint azonban a helyzetet a végletek jellemzik: „Általában vagy könnyű sérülést szenvedtek az emberek és némi traumával megúszták, vagy megfulladtak.”
Csodával határos módon menekült meg a 60 éves Hiromitsu Shinkawa is, aki Minamisoma városában élt. A férfi először kifutott a házából, amikor megtudta, hogy cunami közeleg, de útközben feleségével együtt visszafordult valamiért, amit a házban felejtett. Az áradat így őket is elérte: Hiromitsunak valahogy sikerült a háza tetejére felkapaszkodnia, de a feleségét elsodorta a víz. A férfit a hullámok kirepítették a nyílt tengerre, és a mentőalakulatok két nappal később, 15 kilométerre egykori lakóhelyétől találtak rá. Ez is valóságos csodának számít, hiszen elmondása szerint időköz­ben több helikopter és hajó is elment mellette, anélkül, hogy észrevették volna. (Mezei Viola)






Az atomreneszánsz vége



A japán atomkatasztrófa nyomán egész Európában kiújult a vita a nukleáris energia jövőjéről. Németországban nemcsak az atomerőmű-ellenes tün­te­tők vonultak újra az utcákra, hanem a kormány is visszavonta korábbi döntését az erőművek továbbműködtetéséről.









Linkek





Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!